Irodánk 2001-ben kezdte meg működését. Az alakulás óta eltelt időben számos változatos építészeti feladatot oldottunk meg. Eleinte főként építészeti tervezéssel foglalkoztunk, majd az idő múlásával megfelelő tapasztalatot és jogosultságot szereztünk, így tevékenységünk kibővült. Mára már műszaki ellenőrzéssel, szakértéssel, beruházás lebonyolítással, felelős műszaki vezetéssel, építési projektekhez kapcsolódó pályázatírással, pályázatkezeléssel, költségvetés készítéssel is foglalkozunk a generál tervezés mellett, így megrendelőinket a tervezéstől a használatbavételig tudjuk segíteni mérnöki szolgáltatásokkal.
Tervezőként ügyfeleink mellett állunk a beruházás előkészítésétől, igény szerint a telek kiválasztásán a tanulmánytervek, az engedélyezési vagy egyszerű bejelentési tervek elkészítésén keresztül egészen a generál kiviteli tervek átadásáig. A tervezés során szem előtt tartjuk az építtetői igényeket, a gazdaságosságot, a megépíthetőséget, a funkcionalitást, az építési jogszabályoknak való megfelelést, az energiahatékonyságot és a megrendelő elégedettségét. A tervezési időszakban több beszélgetés alkalmával pontosítjuk a tervezési feladatot, amely alapján vázlattervek készülnek. Fontos, hogy az átadott terveket mindig bemutassuk, annak összefüggéseit a megrendelő megértse és hagyjunk megfelelő időt a megtervezett épület megértésére a megrendelők részéről. Nem tanácsos elsietni egy olyan döntést, amelynek következtében hosszú évtizedekre meghatározzuk a lakó vagy munkakörnyezetünket.
Különös gyakorlattal rendelkezünk az alábbi tervezési területeken:
Műszaki ellenőrként a tervek megvalósításában, az épület kivitelezése kapcsán segítjük megrendelőinket, hogy a megtervezett épület a tervekben meghatározott minőségben készüljön el a szerződésben foglalt határidőre. Igény esetén rendelkezünk olyan műszaki ellenőri csapattal, amely teljeskörűen, minden szakágra kiterjedően végezze a műszaki ellenőrzést, amit a jogszabályi környezet és a beruházások összetettsége egyre inkább megkövetel. Feladatunk ellátása során a megrendelő képviselőjeként az építkezésen felmerülő hibákat, hiányosságokat feltárjuk, azokat a kivitelezővel javíttatjuk. Ellenőrizzük, hogy a tervekben meghatározott teljesítményjellemzők a kivitelezés során teljesülnek. Az esetleges ár vitákat a felek megegyezésével igyekszünk zárni.
Szakértői jogosultsággal rendelkezünk épületszerkezeti, építéstechnológiai, és tartószerkezeti területen. Az előttünk álló feladatnak megfelelően helyszíni szemle elvégzése után a rendelkezésre álló dokumentációk, fotók alapján készítjük el szakértői véleményünket, amely alkalmas az épületen előforduló hibák, károk okainak feltárására, valamint igény esetén bemutatja a lehetséges javítási módokat. Szükség esetén szakértői véleményünk felhasználható hatósági eljárásokban is, amely alapján a használatba vételi, vagy fennmaradási engedély esetén a hiányzó kivitelezői nyilatkozatot is pótolhatja.
Ezen tevékenységünkben megrendelőinket segítjük a beruházás teljes folyamatában a következő képpen:
Cégünk részt vett az elmúlt években kiírásra kerülő, főként energetikai megtakarításra irányuló pályázatok készítésében, kezelésében és a megvalósításokban is. A „panel program” minden lehetséges változatában részt vettünk jelenleg kb. 2000 lakás felújításánál vállaltunk valamilyen szerepet. Ez pályázatírást, pályázatkezelést, beruházás előkészítést, beruházás lebonyolítást, tervezést, műszaki ellenőrzést, pályázati elszámolást jelent, természetesen a megrendelői igényekhez szabva ezekből csak azt végezve, ami feltétlenül szükséges.
Irodánk rendelkezik olyan eszközökkel, amelyek alkalmasak a mérnöki munkához elengedhetetlen nagyformátumú nyomtatási, szkennelési képességgel, mellyel nyomtatási- szkennelési szolgáltatást is nyújtunk.
Iroda: | 6500 Baja, Déri Frigyes sétány 13. I. em. 5. | |
Székhely: | 6347 Érsekcsanád, Béke tér 1. |
Építészet: | Rabi György Ervin | +36209925542 | arkett@arkett.hu |
Pénzügy: | Rabiné Bor Csilla | +36703334022 | arkett@arkett.hu |